Elég vagány dolog leragasztott szélvédővel zsarukanyarozni – videó
A Nissan ezzel a látványos manőverrel szerette volna bemutatni a 360 fokos kamerarendszer előnyeit.
A Nissan ezzel a látványos manőverrel szerette volna bemutatni a 360 fokos kamerarendszer előnyeit.
Komolyan, néha nehéz felfogni, milyen mutatványokra képesek autósok.
A gyártók nagy erőkkel dolgoznak az önvezető autókon, de a terveikben ilyen fejlemények véhetőően nem elsődlegesen szerepelnek.
Jól sejtik, hogy nem valami extra ügyes és izgalmas következik, éppen az ellenkezője.
Az autón látszik, ahogy elindul a belső sávból a külső felé, ott viszont egy kamion állta útját.
A tulajdonosa épp az eset előtt vesztette el a munkáját, így már biztosítása sem volt. Az internet népe viszont azonnal segített.
A lengyelországi Kalisz városában rosszkor volt rossz helyen egy gyalogos kedden. Két autó karambolozott, majd az egyik a járda felé kezdett rohanni, de megfogta egy lámpaoszlop. Az éppen arra járó gyalogos ennek köszönhette az életét.
A csúszós havas út és a gyorshajtás nem túl jó párosítás.
Aki átélte már az első randevú izgalmait, az érteni fogja a kisfiú érzéseit is.
A kínai férfinak sikerült beszállni a guruló autóba, de nem egészen az történt, mint amire számít az ember.
A tolvaj egy 14 millió forintos Ducatit nézett ki magának, flexszel próbálta meg levágni a láncot.
Elég volt egy amatőr hiba, hogy megtörjön a méregdrága autó.
Kanadában annyira csúszott az út, hogy rövid idő alatt vagy egy tucat autó koccant össze.
A sofőr azonnal kiugrott az autójából, hogy megmentse az útra tévedt cica életét.
Ez a balesetsorozat alaposan lerontotta az egyébként veszélytelennek tűnő útszakasz statisztikai mutatóit.
Egy 20 éves amerikai fiatal éppen arról adott élő videót hosszú perceken át, hogyan száguldozik az autópályán. A vége csattanós lett, szó szerint.
A teherautó fékezés nélkül hajtott bele a lámpánál álló sorba.
Szólni akart neki, hogy el fogja hagyni az értékeit, de a sofőr nem vette a lapot, és inkább beintett neki. Aztán jött a bosszú.
Komoly lélekjelenlétre utal, hogy sikerült elrántania a kormányt.
Koccanás esetén vannak a jó tanácsok, hogy próbáljunk meg nyugodtak maradni, amikor valaki esetleg nekihajt az autódnak. És aztán van a valóság.